Tisztelt Horgásztársak, Hozzátartozók, Vendégek, Természetkedvelők!

Az alábbiakban röviden összefoglalom Zoltai Dániel KEMHESZ elnök horgász egyesületeknek intézett levelét:

A horgászok és horgászatkedvelők közötti barátságot és összetartást most arra kell használni, hogy megvédjünk mindenkit a jelenlegi járványveszély során.

A súlypont a megelőzésen, a fertőződés elkerülésén van továbbra is. Ennek érdekében megkérünk mindenkit, hogy kerülje a horgásztevékenységet. Főként a területre való kijutás, a horgászcikkek beszerzése, az egymással való baráti, közösségi érintkezés rejt veszélyt magában.

"A halak megvárnak bennünket!"

A Munkáséri HKE elnöksége ezúton is jelzi, hogy további kormányzati döntésig az egyesület által szervezett minden rendezvényét elhalasztja, a rendezvények időpontjában annak helyszínén a 46/2020 (III.16.) Korm. rendelet 4.§ rendelkezéseinek értelmében a tartózkodás tilos.

Ez a tervezett Környezetvédelmi napot, közösségi munkát / Tószépítő partit, horgászversenyeket, közgyűlést egyaránt érinti.

A koronavírussal kapcsolatos hivatalosan megerősített hírek, tájékoztatók az alábbi linkeken érhetők el:
logo.jpg

Keresés

Képek

g14.jpg

Kapcsolat

Levelezési cím:
Csiszár József
2800 Tatabánya
Sárberki ltp. 306. 3/10.
Tel/Fax: 34 / 301-798
Mobil: 30 / 523-38-37

E-Mail: info@munkaserito.hu

GPS koordináták:
É 47.5297222°  K 18.3838888°
É 47° 31' 47.0000"  K 18° 23' 2.000"