Már egy új évszak üzenetét hozza a szél,

a tavaszét, amely minden borút eltemet,

napfény, madárdal, harsány nyitnikékek,

megérintik, simogatják a lelkemet.

 

Örömömben most repülni tudnék,

szeretnék szárnyakat,

szeretném madártávlatból látni a tájat,

a takaros kis faházakat.

 

Látni egy szép tavat,

amely a Vértes tájegységének koronája, éke,

és ami elvitathatatlan:

e táj szülőföldem egyik legszebb része.

 

Nézni a szemet gyönyörködtető képet itt,

vagy éppen ott,

a tudatos munkák egészét,

amit oly sok dolgos kéz alkotott.

 

Ébred a természet, az élővilág,

bennünk is ébred az alkotás vágya, a remény,

a faházakban ajtók ablakok nyílnak,

melyen át besurran újra az éltető fény.

 

Horgászok jönnek, végre egyre többen,

kézfogások, egy pohár bor, néhány üdvözlő szó,

aztán mindenki folytatja, elmerül magában,

mert oly sok dolog van már, oly sok a tennivaló.

 

A gyökerekben már hatalmas erők feszülnek,

energiák, milliónyi rugók felett törékeny kis rügyek,

vége a mozdulatlanságnak, a téli henyének,

jönnek a halaszthatatlan sokrétű tavaszi ügyek.

 

Most még lehet fát ültetni,

cserjéket, bokrokat,

szaporításukhoz dugványokat szedni

és nevelni új klónokat.

 

Emlékeinkben tallózva,

szereléseink között motozva,

szánjunk egy kis leltáridőt

a horgászkészség dobozra.

 

Ha mindent jónak minősítünk,

nem érhet semmi ármány,

amely miatt meghiúsulhat

egy remélt horgászzsákmány.

 

A személyes találkozások reményében:

a rendezvénytervben az idő is adott,

kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget

és eredményes horgász évadot.

 

Új tavasz, új remények,

új kihívások végre,

együtt közösen,

mindannyiunk örömére.

 

 

Horgászüdvözlettel:

Kovács Ferenc

Tatabánya, 2008. február 10.