október van, immáron újra ősz,
bizonyítván a változó szélben,
már seregnyi falevél kergetőz.
Újra és újra megérint a kép,
a természet szép őszi világa,
termések díszes aranykötése,
a színek és formák gazdagsága.
Közel a Vértes, vonzó e környék,
turisták jönnek, többen gyerekek,
dicsérik tavunkat, kérdésözön,
én mindenre örömmel felelek.
Minden percben történik valami,
hullámzik a tó, partot ér fodra,
kis csónakunk álomba merült már,
a vaslépcsőket falja a rozsda.
Az elmúlás része életünknek,
útitársunk, a rohanó idő,
az évszakok, örök állomások,
tovatűnő múlt, jelen és jövő.
A nádas szélénél csobban a víz,
még jár a hal, még kutat és keres,
ám a víz, ha lassan is de hűl már,
így a halfogás csak feltételes.
Ugatástól visszhangzik a környék,
pajti a tókutya, mindent jelez,
nyomában Troll Ferenc horgásztársunk,
ki tógazdaként szemrevételez.
Halakat etet, munkát vezényel,
kihagyhatatlanul mindig jelen,
summa summárum egyetlen sorral:
egyéniség és elnyűhetetlen.
Dolgaink sora, véget nem érő,
mindig van tennivaló, egy és más,
a legfontosabb, éppen hátravan,
haltelepítés és lehalászás.
Időnk malmai csendben őrölnek,
kályhánkban újra a tűz lángja ég,
hetek múltán már novembert írva,
őrségbe hív majd a kötelesség.
Kovács Ferenc
Tatabánya, 2008. október 16.