( A KMŰ horgásztónál)
Mintha határra érkeznél, pedig a helyszín csupán Környebánya, a Rugógyár
felé haladva az első és második lehajtó, ám az utakat mindkettőn sorompó
zárja. Lefelé kanyargó aszfaltút vezet, jobb oldalt egy tábla jelzi, magyarázza
a helyzetet. Központi Műhely-üzemi Horgász Egyesület területe. Kutyával
őrzött terület: Olvasod. Reggel van, gyönyörű szép a reggel, az ébredő erdőt
láthatod, hallhatod, madárdal szól a fákról, a fűszálon csiga kortyol harmatot.
A meredek út alján érjük el a gátat, a tavat. Áljunk meg! Megéri a látvány,
a pillanat. A parton szebbnél szebb faházak, tuják, fenyők virágözön,
önmagukért beszélnek a képek, a rend szinte visszaköszön. A gát elején
két tábla is hirdeti a múltat, a HE eredményességét felirataival, adományozta
1985-ben és 2001 évben a MOHOSZ és az országos Környezet és Termé-
szetvédelmi Hivatal. Szememmel ölelem a tájat, nézőpontok, súlypontok
gazdag halmaza, árja, egyfelől jobbra látjuk a nevelő tavat az égerfaerdővel,
mögötte már Környebánya. Másfelől a gát kígyózó teste fölött látjuk a
szelídívű Somlói hegyet, bal felé haladva a Vértes vonulatát, ahol a Vitány vár
romja integet. A partszegély csillogó víztükrében önmagukat nézegetik a fák,
idilli, harmónikus képek, hattyúk, fürdőző vadkacsák. Haladunk előre a gáton,
közben az idő is szalad, elérjük az árapasztót a hiddal, látjuk a tó kifolyását
szemben az ivatótavat. Baloldalon egy kis házat, ahonnan jól látható a tó és
környéke, az őrszolgálat idején mint tanya üzemel, a horgászok menedéke.
Indulunk, haladunk tovább, egy éles kanyarral balra vesz új irányt az út,
Három nyírfa (Betula) között vár a hűs vízü, szomjakat oltó kút. Ez már a túl-
part, a tó délnyugati része, az árnyékos, hűvösebb oldala, itt már érződik az
erdő közelsége és néhány útmenti akác (Robinia) másodvirágzó, kellemes
illata. Itt is szép faházak, szinte katonás sorban, kezdetben a part mentén,
majd az út vonalában végig jobb oldalon, a vízparton horgászok, akik jó
kapásnra várnak, frissen kaszált fű, rend, csend és nyugalom. Az erdőszélen
csővázas torony, mellette megállunk egy szóra, ez egy fontos műtárgy, a tó
központi kútja, vízszolgáltatója. Talpmélysége 180 fm, vize iható minőségű,
kristálytiszta karsztvíz. Már az erdőben járunk, balra a tó hátsó gátja, mely
egyenes és hosszú, mint valami sugárút, fejünk felett a fák árnyas koroná-
ja a természet alkotott függönyt, levélkoszorút. Földbe vájt lépcső kapaszko-
dóval a meredeken, tóparti mélyedések, a fák itt vízben állnak, a nyomokból
itélve a vadak itatója, ahol időnként vaddisznók dagonyáznak. Kanyarog az
út, fülünkben az erdő hangjai, nézzük a fényeket, a nyujtózó árnyakat, majd
véget ér az ösvény és az erdőből kilépve, meglátjuk az első házakat. Már leír
tunk egy félkört, ám a kép még korántsem teljes, kutatjuk tovább a tó titait,
szemet gyönyörködtető látvány a part közeli flóra, ahol tündérrózsa (Nuphar)
bontja csodás szirmait. De beszéljünk egy kicsit a halakról is mert gazdag a
halfauna és kínálatában is egyre bővül e tó, minden évben van telepítés és
vele újdonság is, idén például, már kecsege is fogható. Jó az idő, lassan
egyre többen jönnek, van aki éppen most érkezik, míg mások itt voltak már
korán, horgászok, akik hódolnak e sportos szenvedélynek és önkéntesen
áldoznak a természet oltárán. Talán egy óra sem telt el és körbeértünk,
előttünk áll újra a tó első gátja, bennünk a friss élmények forgataga, zajló
színes kavalkádja. Magukkal visszük a látott szép képeket, amit szemünk
lencséje hűen, örökre lefényképezett.
Köszönet az alkotóknak e szép tóért, ahol közkincs és védett a természet
világa, ahol biztosított az egyén, a horgász pihenése, a lélek szabadsága.
További sikeres éveket…
Kovács Ferenc
Tatabánya, 2005. július 10.